Szakápolás

Április 27: a vakvezető kutyák világnapja

2016. április 27. - Szakápolás

vakvezeto_kutya.jpg

Április 27-én gondoljunk azokra a segítőkre, „akik” látássérült embertársaink mindennapjait könnyítik meg. Amellett, hogy érzelmi támaszt nyújtanak gazdáiknak, pótolják a látó kísérőt. A gazda a számára ismerős útvonalon irányítja a kutyát, ő pedig jelzi azokat az akadályokat, amelyek – sokszor váratlanul – felbukkannak a városi közlekedés során. Így a világtalan ember szabadnak érezheti magát, hiszen önállóan, más ember segítsége nélkül képes biztonságosan közlekedni.

Azt mindenki tudja, hogy aki fehér bottal jár és általában sötét szemüveget visel, az nem lát. Ha kutyája is van, akkor az az állat a vakvezető kutya. Talán még azzal is mindannyian tisztában vagyunk, hogy a kutyán vöröskeresztes hám van, amikor vezeti a gazdáját. Mégis több kérdésben bizonytalan az emberek többsége, vagy egyenesen hiányos a tudásunk ebben a témában.

A segítő kutyák alkalmazásáról, kiképzéséről és vizsgáztatásáról minisztériumi rendelet született. Ez szabályozza, hogy ki és hol képezhet segítő kutyát, így vakvezető kutyát is. E szerint a megfelelően kiképzett és vizsgával rendelkező kutya igazolványt kap. Ez és a kiképző szervezet logójával ellátott megkülönböztető jelzés igazolja, hogy az állat egy fogyatékos személy önállóságát és biztonságát hivatott szolgálni.

A segítő kutya bárhova bekísérheti gazdáját: üzletbe, játszótérre, múzeumba, orvosi rendelőbe, étterembe, közfürdőbe, szálláshelyre, de még az állatkertbe is. Nem kell szájkosarat viselnie. Ez azonban nem azt jelenti, hogy bárki úgy viselkedhet vele, mint bármelyik házi kedvenccel. A vakvezető kutyát munka közben tilos simogatni, elvonni a figyelmét, és ezeket a kutyákat kizárólag a gazdájuk etetheti és Ő adhat parancsot is a kutyájának. Aki ezeket a szabályokat megsérti, mind az embert, mind az állatot veszélyezteti.

A vakvezető kutyának ugyanis muszáj koncentráltan végezni a feladatát, nagyon fegyelmezettnek kell lennie, és számára az agresszivitás a legcsekélyebb mértékben sem megengedett. Ennek érdekében gondosan kiválasztják azokat a néhány hetes kiskutyákat, amelyek esélyesek lehetnek a kiképzésre. Egyéves korukban ismét tesztelik őket, és ha megfelelnek, kezdődik a hat hónapos kiképzés.

Fontos, hogy a kutya és világtalan gazdája jól tudjanak együttműködni, hogy összeillőek legyenek. Közös oktatást is kapnak, a tanpályán és városi környezetben egyaránt. Együtt kell boldogulniuk az úton való átkelésnél, a tömegközlekedésben és a járdákon. Fontos tudnunk, hogy a gyalogátkelőhelyek előtt a vakvezető kutya megáll és leül, így a látó embertársak segítsége elengedhetetlen abban, hogy mikor lehet átkelni. Hasonlóképpen, a buszmegállóban váró vakvezető kutya és gazdája egyedül nem tudja, hányas busz érkezik. Ezekben a helyzetekben pótolhatatlan a látó embertársak segítsége.

Mivel tudunk még segíteni? Adónk egy százalékát fordíthatjuk a vakvezető kutyák kiképzésére, esetleg adománnyal támogathatjuk őket. A csepeli vakvezetőkutya-kiképző iskola olyan családok jelentkezését is várja, amelyek vállalják, hogy egyéves koráig nevelnek egy-egy leendő vakvezető kutyát. Az iskola szakmai felügyeletet nyújt a kölykök nevelőinek, az ő dolguk az inger gazdag környezet és az emberközeli kapcsolat biztosítása.

Kapcsolódó
20 kérdés és válasz a vakvezető kutyákról

A bejegyzés trackback címe:

https://szakapolas.blog.hu/api/trackback/id/tr328666566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása