Szakápolás

5 fontos dolog az alvajárásról

2016. július 15. - Szakápolás

alvajaras.jpg

Az alvással kapcsolatos panaszok rendkívül gyakoriak, nem csak a felnőttek, de a gyerekek körében is. Az alvásmedicina viszonylag fiatal szakág, de mintegy 60 éve foglalkoznak komolyabban a témával. Az alvászavarok között külön figyelmet érdemel az alvajárás (Somnambulismus), amely ébredési zavar következtében kialakult paraszomnia (rémálmok, lidércnyomás). Az alvás és az ébrenlét elemei együttesen fordulnak elő, így aki először találkozik a jelenséggel, nem tudja eldönteni, hogy az alvajáró mennyire van tudatában cselekedeteinek.

 

Tovább

Különös terápia - a nikotin mint gyógyszer

cigaretta.jpg

Tegyük egy kicsit félre, amit eddig a nikotinról tudtunk, vagy tudni véltünk. A legtöbben úgy gondolunk a nikotinra, mint egy veszélyes, erős hozzászokást okozó anyagra, amely szerte a világon milliók halálát okozza.

Van azonban az éremnek egy másik oldala is. Bizonyos egészségügyi előnyei mellett javítja a szellemi teljesítményt: például fokozza a figyelmet, a munkamemóriát.

Tovább

Káros és veszélyes anyagok otthonunkban

veszelyes_anyagok.jpg 

Ha jól körülnézünk háztartásunkban, szép számmal találunk veszélyes, egészségkárosító, vagy akár rákkeltő anyagokat. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, melyek ezek, és igyekezzünk környezettudatosan kezelni őket. Erre szolgál többek között a szelektív hulladékgyűjtés, melynek lényege, hogy ne kerüljenek a természetbe káros anyagok, illetve mód nyíljon a szakszerű, ipari méretű újrahasznosításukra.

Tovább

Különös terápia - Nyüvek a sebben

legy.jpgAmikor Michelle Marineau megpillantotta betegét – nevezzük Jamesnek –, azonnal tudta, hogy nem sokat tud segíteni. James nagylábujját korábban amputálták egy rosszul kontrollált diabétesz szövődménye miatt, a műtéti seb azonban sehogy sem akart begyógyulni. Befertőződött, és a baktériumok szörnyű pusztítást végeztek. A vörös, gyulladt, nedvedző seb közepén szabadon látszottak a lábfej csontjai, az inak, és a többi lábujj is üszkösödni és feketedni kezdett.

Tovább

Új kutatás: előnyös is lehet a túlsúly

ehseg.jpg

Néhány kilóval több talán nem is akkora tragédia, mint eddig gondoltuk.

Április elején a neves orvosi folyóirat, a Lancet hasábjain megjelent egy riasztó adat, amely megállapította, hogy a súlyfelesleggel küzdők aránya rohamosan növekszik. Míg 1975-ben 105 millió elhízott ember élt a világon, ez a szám 2014-ben már meghaladta a 640 milliót.

A cikk nyomán fellángolt a vita az egészséges testsúly és optimális testtömegindex megállapításának kérdése körül.

Tovább

Őszintén az energiaitalokról

energiaital.jpg

Ma már egy szimpla szupermarket italos polcán is minimum hat féle energiaital pompázik színes kis alumínium dobozkákban. A legtöbbet sajnos a fiatalok és a gyerekek fogyasztanak belőle napi szinten, de a kismamák sem maradnak ki a sorból, pedig az energiaitalok fogyasztása cseppet sem veszélytelen, főleg, ha alkohollal keverjük azokat!

Tovább

Egészséges táplálkozás – hétköznapi mítoszok

egeszseges_taplalkozas.jpg

Ezrek és ezrek kutatnak az interneten az egészséges táplálkozással kapcsolatos információkat. Számos diétás tanácssal és trenddel találkozhatunk a médiában, és szinte lehetetlen eldönteni, melyik véleményre érdemes hallgatni, és mit kell figyelmen kívül hagyni. A közhelyek és népszerű módszerek mögött húzódó igazság meglepő lehet.

Tovább
süti beállítások módosítása