Szakápolás

Majomharapás, sárgaláz – egy egzotikus út veszélyei

2016. május 05. - Szakápolás

majom.jpg

Sokan úgy gondolják, hogy a nemzetközi oltóközpontokba csak az látogat el, aki messzire utazik, és szüksége van védőoltásokra. A valóságban azonban az utazásorvostan nem csak a kötelező és az ajánlott vakcinákkal foglalkozik, hanem nagy hangsúlyt fektet a széleskörű megelőzésre. Az utazási medicina egy teljesen személyre szabott szolgáltatás, mely figyelembe veszi az utazó egészségi állapotát, nemét, korát, az úti célt, és persze az ottani programot. Éljünk a lehetőséggel, utazzunk és tervezzünk tudatosan.

Nézzünk szembe a kockázatokkal

Már jóval a tervezett utazás előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott országban milyen kockázati tényezőkkel kell számolni, így rengeteg időt, energiát, pénzt, idegeskedést, nem utolsó sorban pedig a nem kívánatos betegségeket, és azok gyakran elhúzódó utókezelését is megelőzhetjük. Forduljunk bizalommal a nemzetközi oltóközpontban tevékenykedő orvosokhoz, akik hiteles, és hasznos, utazással kapcsolatos tudással látnak el minket, akkor is, ha egy távoli kontinensre, vagy csak a szomszédos tengerpartra utazunk.

Nem csak oltásról lehet szó

Miután alaposan kikérdeztek minket korábbi oltásainkról, az úti célunkról, az eltöltendő programjainkról, és meggyőződtek korunkról, egészségi állapotunkról, ellátnak minket az utazásunkkal kapcsolatos tudnivalókkal, melyeknek csak egy kis részét képezik a védőoltások.

Nem mindegy például, hogy a várandós kismama, a fogamzásgátlót szedő fiatal nő vagy éppen az ötvenes éveiben járó hölgy utazik több mint öt órát repülővel. A rizikófaktort nem csak a kismamák és az idősek alkotják, de a fogamzásgátló tabletták mellékhatásaként jelentkező trombózis elkerülése végett, a fiatal nőknek is érdemes beszerezniük az utazók harisnyáját (kompressziós harisnya), ha öt órát meghaladó repülőúton vesznek részt.

Vagy egy másik példát említve: azt mindenki tudja, hogy nem szabad inni a csapvízből, ha több tízezer kilométerre vagyunk Európától, mégis kevesen számolnak az ázsiai országokban található akár 5 csillagos luxus szállodák éttermében felszolgált nyers gyümölcsök, zöldségek kockázatával. Ezeket nagy valószínűséggel helyi csapvízzel öblítik le, és gumikesztyű használata nélkül pakolják gusztusos tálakra. Több ázsiai országban a mosdóhasználat utáni kézmosás sem szokás, így nekünk utazóknak nagyon fontos a gyakori kézmosás végzése is. 

Időben kell intézkedni

Érdemes már jóval a tervezett indulás előtt az ajánlott védőoltásokat megkapni, hiszen sok esetben közvetlenül az utazás előtt már nincs idő beadatni.  Nem szabad legyintenünk az ajánlott vakcinákra, hiszen akár komoly betegségektől óvhatnak meg minket, melyek nem csupán az adott országban való pihenésünket tehetik tönkre, de a hazautazást követően, az itthoni, esetleges hosszú utókezelések kellemetlenségeitől is megkímélhetnek.

Thaiföldön például számos esetben találkozhatunk utcán, buszok tetején élelemért kunyeráló majmokkal, márpedig az ő harapásuk, karmolásuk komoly kockázatot jelent. Hiszen ezek az állatok nem védettek a veszettség ellen, ami az embereknél halálos betegséget okozhat.

rio-de-janeiro.jpg

Turistaként is készüljünk az olimpiára

Aki szeretné élőben is megnézni az ötkarikás játékokat, és esetleg már meg is vette a repülőjegyet Rioba, annak is érdemes felkeresnie a nemzetközi oltóközpontokat. Brazília több nagyvárosában - az olimpiai játékok több helyszínén is - ugyanis kötelező a sárgaláz elleni oltás, ám várandósok, szoptatós édesanyák, és kezelt daganatos betegek nem kaphatják meg, hiszen a vakcina élő, legyengített vírust tartalmaz. Ám nem elhanyagolható a malária elleni megelőzés sem. Továbbá jó, ha tudja a Rioba látogató turista, hogy a szúnyogokon túl kockázatot jelent a hosszú repülőút, az időeltolódás, vagy a klimatikus különbségek, melyek az arra érzékenyeket, a gyerekeket és az időseket is megviselhetik.

Jobb félni, mint megijedni

Végül, de nem utolsó sorban tudnunk kell, hogy az oltóközpontokban nem riogatni szeretnének minket a ránk leselkedő veszélyekkel, hanem hiteles információt, és megbízható tudást nyújtanak mindazoknak, akik biztonságban szeretnének utazni, hogy tényleg élmény legyen az utazás.  

A bejegyzés trackback címe:

https://szakapolas.blog.hu/api/trackback/id/tr498688468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása